Tát
Táti Szigetek avagy "A Névtelen Rezervátum"
A táti szigetek, igazából sziget (Táti-sziget, Nyáros-sziget, Körtvélyes-sziget, és a legkisebb Csitrisziget, mely a Duna folyamszabályozás előtti időszakaira emlékeztet minket, amikor még mindenfele kis holtágak és mellékágak voltak. Ezek a szigetek, vízállás függően, olykor egybeérnek, olykor, mindet víz választja el a parttól és egymástól. Csodás túrahelyszín, tájvédelmi terület és nemzeti park is, ideális horgászparadicsom, mely különleges állat és növényvilágnak ad otthont a Duna ágainak partján és az ártéri erdőkben. Sodrása normál vízállásnál szinte nincs, így nem csak kajak, hanem kenu, vagy akár sup deszkás túrára is tökéletes helyszín, teljesen kezdők számára is, akik még sosem eveztek.
Élővilág:
Mivel itt még a háborítatlan vadont láthatjuk az emberi kéz minimális beavatkozásával, így az élővilága is ehhez foghatóan változatos, mind az emlősök, mind a madarak, halak, rovarok, kétéltűek terén.
Számos hód és vidra kolónia is található a szigetek partoldalaiba vájt üregekben és ha csendben vagyunk azt is engedik, hogy egy-egy pillanatra a közelükbe kerüljünk, akár 1-2 fotó erejéig "pózolnak" is néha.
Emellett költőhelye még a fokozottan védett fekete gólyának és a hatalmas rétisasnak is, és természetesen számtalan egyéb madárfajnak, melyek néha csak átvonuló ideiglenes vendégek országunkban, de annyi gémmel és kócsaggal is találkozhatunk, hogy joggal nevezhetnénk a gémek birodalmának is akár.

Látnivalók:
A csodás növény és állatvilág mellett érdemes kiemelni, az Esztergomi Szénrakodót, mely a Táti szigetek Déli végénél található, igen megrendítő látványt nyújt, mivel ez egy hatalmas épület sok méterrel a víz felett, messze a parttól, melyet természetesen a hosszabb túráink alatt körül is evezünk.

Étel / Ital:
Egy kellemes túra után mindig megéhezik az ember, pláne, ha vízitúráról beszélünk. Ha így történik érdemes lehet ellátogatni a Rönkház étterembe, mely egy csodás tó partján fekszik, pálmafákkal körülvéve és az udvarias pincérek villámgyorsan eszméletlen finom menüt tesznek elénk, melyet a tóra néző panorámával fogyaszthatunk el.

Őszilombos vízitúra a Táti szigetek vadregényes világában naplementével
A Tát mellett található szigetcsoport az érintetlen természetbe kalauzol minket. Ide nem járnak be motorcsónakok, illetve nem esett áldozatául a folyamszabályzásnak sem, így aki ide látogat, az a Duna
Kedvcsináló Őszilombos Táti túra kezdő evezősöknek kenuval vagy kajakkal
Kóstolj bele az evezésbe egy gyönyörű helyen! A kedvcsináló túrákon annyi oktatást tartunk az elején, amivel végig tudod evezni az adott útvonalat gond nélkül, ebben a túra folyamán is segítenek a túr
Lecsurgós kajak és kenutúra Táti-szigeteknél naplementével sütögetéssel
A Tát mellett található szigetcsoport az érintetlen természetbe kalauzol minket. Ide nem járnak be motorcsónakok, illetve nem esett áldozatául a folyamszabályzásnak sem, így aki ide látogat, az a Duna
Dunakanyar csodái ->2 napos exkluzív vízitúra tűzijátékkal a vízről
Exklúzív Vízitúránk során Szintén egy olyan klasszikus helyszínt tűztünk ki magunk elé, amit mindenkinek aki szeret a vízen lenni, legalább 1X látni kell egészében is, egy kajakban vagy kenuban ülve é
Gyereknapi lecsurgós kenu túra Táti-szigeteknél naplementével sütögetéssel
A Tát mellett található szigetcsoport az érintetlen természetbe kalauzol minket. Ide nem járnak be motorcsónakok, illetve nem esett áldozatául a folyamszabályzásnak sem, így aki ide látogat, az a Duna
Táti túra kezdő evezősöknek kenuval vagy kajakkal
Kóstolj bele az evezésbe egy gyönyörű helyen! A kedvcsináló túrákon annyi oktatást tartunk az elején, amivel végig tudod evezni az adott útvonalat gond nélkül, ebben a túra folyamán is segítenek a túr
Vízitúra a Táti szigetek vadregényes világában naplementével
A Tát mellett található szigetcsoport az érintetlen természetbe kalauzol minket. Ide nem járnak be motorcsónakok, illetve nem esett áldozatául a folyamszabályzásnak sem, így aki ide látogat, az a Duna
2. Bakancslistás Vízitúra: Dunakanyar csodái ->2 napos túra
Második Bakancslistás Vízitúránk során Szintén egy olyan klasszikus helyszínt tűztünk ki magunk elé, amit mindenkinek aki szeret a vízen lenni, legalább 1X látni kell egészében is, egy kajakban vagy k
Kedvcsináló Táti túra kezdő evezősöknek kenuval vagy kajakkal
Kóstolj bele az evezésbe egy gyönyörű helyen! A kedvcsináló túrákon annyi oktatást tartunk az elején, amivel végig tudod evezni az adott útvonalat gond nélkül, ebben a túra folyamán is segítenek a túr
Gyereknapi családi kenukaland a Táti-szigetektől a Bazilikáig
A Tát mellett található szigetcsoport az érintetlen természetbe kalauzol minket. Ide nem járnak be motorcsónakok, illetve nem esett áldozatául a folyamszabályzásnak sem, így aki ide látogat, az a Duna
Ősi tájak, ikonikus látványok - Tát - Esztergom lecsurgás
A Tát mellett található szigetcsoport az érintetlen természetbe kalauzol minket. Ide nem járnak be motorcsónakok, illetve nem esett áldozatául a folyamszabályzásnak sem, így aki ide látogat, az a Duna
Kóstolj bele az evezésbe a Táti-szigetvilágban
Kóstolj bele az evezésbe egy gyönyörű helyen! A kedvcsináló túrákon annyi oktatást tartunk az elején, amivel végig tudod evezni az adott útvonalat gond nélkül, ebben a túra folyamán is segítenek a túr
Könnyed kajak-kenu túra a vadregényes Táti-szigetvilágban